Bár a bolygó megrázkódásának a forgástengelyre gyakorolt
maradandó „nyomait” egyelőre sem bebizonyítani, sem kizárni
nem lehet, a földrengések és a Föld mozgásai közötti
összefüggéseket kutató elméletek ugyanakkor a konkrét
adatoktól függetlenül is izgalmasak.
A mostani földrengés kipattanásának helyén a csendes-óceáni
kéreg heti két milliméteres sebességgel csúszik be az ázsiai
kontinens alá. A Der Spiegel összeállítása szerint ez a tempó
a rengés idején drámaian felgyorsult: a több száz méteres
átmérőjű meteorit becsapódásával megegyező energiájú
földmozgás nyomán a felül lévő kőzetlemez nagyjából 27 métert
mozdult el keleti irányba, és 7 méterrel meg is emelkedett. A
két lemez mozgásainak eredőjeként Japán 4,5 méterrel került
közelebb az USA-hoz, a rezgés keltette mozgáshullámok pedig az
egész bolygón végigfutottak.
A NASA becslései alapján a földrengés energiája 17
centiméterrel tolta el a Föld forgástengelyét (és vele a
pólusokat). Olasz geofizikusok ugyanezt az értéket 25
centiméterre teszik. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy mindkét
adat modellszámítások (és nem mérések) eredménye. A
kőzettömegek egymáshoz képest történt elmozdulása vélhetően
más változásokat is eredményezett: módosult (gyorsabb lett) a
Föld forgási sebessége, így a nappalok is rövidebbek lettek
néhány milliomod másodperccel. Valahogy úgy, ahogyan a jégen
piruettező jégtáncos is képes lassabban vagy gyorsabban
forogni aszerint, hogy egy kicsit kinyújtja vagy behúzza a
lábát.
A Föld forgási sebessége, illetve a tengely dőlésszöge nem
állandó, a dinoszauruszok idejében például egy nap csak 23 mai
óráig tartott. A változást számos durva fizikai hatás
(vulkánok, meteoritok, földrengések) mellett a meteorológia,
vagyis például a légtömegek mozgása is elő tudja idézni.
Mindez elméletileg számításokkal viszonylag könnyen
alátámaszható, mérésekkel bebizonyítani ugyanakkor rendkívül
nehéz.
Amint azt Varga Péter szeizmológus, a Magyar Tudományos
Akadémia tudományos tanácsadója lapunknak elmondta, a világ
eddigi legnagyobb földrengése, az 1960. évi chilei földmozgás
magnitúdója (vagyis erőssége) 9,5 volt, aminek nyomán 5≈1019
Joule energia szabadult fel. Ez az energiamennyiség kb.
háromszorosa az eddig ismert második legnagyobb rengésének, és
kb. hatszorosa a mostani japán földrengésének. A chilei rengés
Varga Péter elméleti modellszámítása alapján 130 cm
póluselmozdulást gerjeszthetett. Ez a mai mérési pontosság
mellett már kimutatható lenne, de akkoriban a tudomány még nem
tudta produkálni a szükséges pontosságot. A mostani japán
földrengésnél a valószínűsített póluselmozdulás éppen a
detektálhatóság határán van, tehát nem kizárt, hogy utólag
megmérni is sikerül majd.
(Tavaly is rengett a föld Chilében, és a NASA számításai
szerint akkor körülbelül 8 centiméterrel mozdult el a
forgástengely, a napok pedig 1,26 milliomod másodperccel
lettek rövidebbek. A hat évvel korábbi, hasonló erősségű
szumátrai földrengés sokkal pusztítóbb volt a tavalyi
chileinél, mégis csupán 7 centiméterrel tolta el a tengelyt
–az sem mindegy ugyanis, hogy hol pattan ki a rengés, és
milyen irányban haladnak a mozgáshullámok.)
Bonyolultabb a helyzet a naphossz változása esetében: ez az
1960-as chilei (vagyis az eddigi legnagyobb) földmozgás idején
a számítások szerint 8 mikroszekundum lehetett, ugyanakkor a
megfigyelések pontossága jelenleg 10 mikroszekundum. Tehát
kevéssé valószínű, hogy a jelenlegi mérési apparátus mellett
egy földrengés mérhető naphosszváltozást képes gerjeszteni –
ami persze egyáltalán nem zárja ki, hogy a Föld egy kicsivel
gyorsabban forog a mostani földmozgás után.
|